Hogy mi van???

Exhibiciklionista

Szeretnélek inspirálni!

Ha szeretsz bicajozni, jó helyen jársz 🙂

Közhely talán, de igaz: A mozgás az egyik leg hatékonyabb stresszoldó

Az exhibiciklionista, mint kifejezés rövid története mindössze annyi, hogy a gyakori Facebookos bringás posztjaim láttán, az egyik ismerősöm megjegyezte, hogy én olyan „exhibiciklionista” vagyok 🙂

2020 novemberében létrehoztam erre egy Facebookos oldalt, annak örömére, 2020-ban 11 hónap alatt sikerült letekernem 10.000 kilométert kerékpárral…
…én, aki előtte 30 éven keresztül egy métert sem bicajoztam.

– Ötven felett kezdtem el ismét, eltunyultan, jelentős túlsúllyal.
Ekkor 2018 szeptembert írtunk…
Azóta fogytam 15 kilót, lettek izmaim, és nagyon jól érzem magam.
Éhezés és önsanyargatás nélkül fogytam, igaz szinte minden nap tekerek 20-30 kilométert, vagy többet.
Útközben szoktam fotózni, s arra gondoltam, hogy ezen a felületen osztom meg fotóim egy részét, s az élményeimet.
Küldetésemnek tekintem a kerékpározás népszerűsítését, mert egészséges, élményt adó, és nem utolsó sorban hozzájárulhat az egyén önbecsüléséhez!
Mottóm: Nem számít, hogy menő-e a bringám, a lényeg az élmény; a fények, a színek, az illatok! A szabadság és az egészség!

Néhány videó...

A Facebook oldalamon viszonylag naprakész infókat találsz 🙂

Tények, tippek, útleírások, satöbbi...

Mert tekerni jó!

50.000 km kerékpárral, önerőből, öt év alatt...

Scroll to Top