Azoknak, akik a stresszkezeléssel foglalkozó kiadványom alapján találtak ide:

Stressz

33 lehetséges megoldás

Ezt a menüpontot azoknak írtam, akik a „A Stresszkezelés 33 kipróbált és bevált módszere” – című kiadványom alapján keresik fel az oldalam.
Hiszem, hogy hasznosnak találtad a munkámat és már van, amit alkalmazol is belőle! Illetve tudom, hogy lehetnek benne olyan megoldásjavaslatok, amelyeket már te is régóta használsz. Remélem, jól jön a megerősítés!

Évek óta van egy olyan érzésem, hogy sikkesebb, (értsd: menőbb), stresszesnek lenni, mintsem azon dolgozni, hogy kevesebb romboló stressz érjen bennünket, vagy legalább ami van, azt jól kezeljük.
Igen, ezek után jól vonod le a következtetést, hogy ez a kis füzet úgymond szembe megy az árral, megoldásokat javasolva a rossz stresszre.

Divat manapság a transzgenerációs traumát, más néven generációs traumát az önigazolásunk szolgálatába állítani. Mire gondolok? Az egyik ügyfelem nagyon kifejezően és tömören úgy fogalmazta ezt meg, hogy ő sokáig azt gondolta: a szülei nyugtalan stresszes életét örökölte, s vajmi kevés lehetősége van ezen változtatni. Sőt azt is tudni véli, hogy a világháborúk miatt a nagyszülei is stresszesek voltak…
Aztán ezt az örökséget elfogadva, ebbe „belenyugodva,” a felelősséget az ősökre átpasszolva élt. Igen, az „élt” kifejezés már múlt idő, mert rájött, hogy a saját életéért neki kell felelősséget vállalnia. Senki más nem fogja és nem is tudja elvinni a „balhét”.

Ha olvastad A Stresszkezelés 33 kipróbált és bevált módszere című füzetemben a „Sport” című részt akkor gondolom neked is feltűnt, hogy én sem „magamtól” döntöttem úgy, hogy változtatok az életemen, hanem a sors állított választás elé. Már csak ezért sincs jogomban az ítélkezés, hiszen magam is a fogyasztói társadalom hűséges alattvalójaként éltem több mint egy emberöltőn át kis túlzással az ösztönéletem. Időnként sikerült csak itt-ott kitörnöm belőle. De magára a romboló stresszre sokszor nem figyeltem és ennek rossz következményei lettek…

Kérdezheted, hogy miért készült ez a menüpont? Azért, mert sajnos nem írtam le a kiadványban, hogy a kezeletlen stressz egyenes következménye lehet a kiégés!
Tapasztalatból mondom, hogy a kiégett embereknek már sokkal nehezebb visszatérni a normális, vágyott életbe, mintsem azoknak, akiket még nem ért utol a burnout.

Meggyőződéssel vallom, hogy a stressz helyes kezelése, vagy legalább a kitartó törekvés erre, hathatós segítség lehet a kiégés elkerülésére!

Mi a baj a kiégéssel? Szerintem illik rá a bő 200 évvel ezelőtt Benjamin Franklin által megfogalmazott gondolatsor:
„Sok ember már 25 évesen meghal, de csak 75 éves korában temetik el.”

Ha „véletlenül” vagy csak kíváncsiságból kattintottál erre az oldalra és szeretnél egy ilyen kiadványt, akkor írj nekem az info[kukac]szoketamas[pont]hu címre. Lehetőség van személyes átvételre Baján és Budapesten a XIII kerületben. Ebben az esetben mindössze 1.000,- Ft az ára. Ha postázva szeretnéd, akkor az magyarországi címre 2.500,- Ft. (előre utalás mellett, ajánlva küldjük.) Ha vezetőként és/vagy munkaadóként szeretnéd a munkatársaidnak, akkor lehetőség van műhelymunka (workshop) keretében hozzájutnotok. (Írj, vagy hívj kérlek!)

A kiadvány paraméterei: A/5 formátum, 36 oldal, írkafűzve. És mint a címe is „sugallja” 33 általam kipróbált és bevált stresszkezelési technikát osztok meg benne. Olvasmányos, érhető, szerintem jól használható.

A workshopon pedig még többet adok, mint amit a kiadványba leírtam!

Scroll to Top